Neki kell kezdeni, ne halogassunk. A próbaszámunk után több tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Sokan kerestek meg, ami azt mutatja, van igény ma városunkban pártpolitika nélküli, városértéket felkutató, értékmegőrző munkára. Ugyanakkor látnunk kell saját korlátainkat, erőnk fogyatékosságát. A legjobb szándék mellett sem tudunk havi számokkal jelentkezni. Így szükségből erényt keresve negyedévenként szeretnénk jelentkezni. Az új elképzelés a dolgok újragondolására késztetett.
Az Emléktár rovatunk új résszel bővül. Felkerültek a Gorove utcára vonatkozó régi képeslapok. Újabb, városunkat ábrázoló középkori metszetet és egy olyan részletes térképet teszünk fel, mely a két világháború közötti Szolnok utcaneveit tartalmazza. Emellett az Emléktár rovatunk elejére az újdonságok között olyan Kossuth térre és Szapáry útra vonatkozó képeslapokat tettünk fel, amelyek korábbi számunkban még nem szerepelhettek. A következő számokban szeretnénk folytatni a régi képeslapok bemutatását más-más területek bemutatásával és az időközben már bemutatott területre vonatkozón fellelt lapokat az újdonságok között szeretnénk szerepeltetni. Szeretnénk, ha előbb-utóbb a teljes régi Szolnok várost bemutathatnánk régi képeslapok segítségével. Az Emléktárral szeretnénk hozzájárulni városunk történetének megismeréséhez és szívesen rendeznénk ebből kiállításokat iskolákban. Ezért kérnénk azon iskolák jelentkezését, akik otthont adnának ilyen kiállításnak. A képeslapok mellett minél többet kellene tudnunk és írnunk a lapokon szereplő házakról és utcákról, erre igyekszünk is törekedni, de jó lenne, ha többen tudnának ebben segíteni. Ezért is kérjük, írjanak, írják meg a képeslapokon szereplő házakról, utcákról, amit Önök tudnak szüleiktől és saját emlékeikből. Hadd legyenek ezen emlékek közkincsek és városunk történetének részei. Minden háznak külön- külön története van, ne vesszen el.
Az Emléktárat ki szeretnénk egészíteni fényképekkel is. Ezért a város történetéhez kapcsolódó fényképeket is közzé szeretnénk tenni.
A Hogyan tovább rovatban vitaindító és megoldást kereső cikkeket, hozzászólásokat szeretnénk közölni azzal, hogy kérjük, mind többen mondják el véleményüket, írják meg elképzelésüket. Hisszük és sajnos tudjuk Széchenyi szavaival, hogy: „ Rajtunk senki nem fog segíteni, de nem is segíthet, mint mi magunk.” ( Széchenyi István: Magyarország kiváltságos lakosaihoz) Nélkülünk polgárok nélkül nem megy.
Eltűnt szobraink nyomában indulna következő rovatunk. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jó lenne ezeket ismét helyreállítani.
Civil kurázsi - rovatunk egy- egy jó és sikeres civil kezdeményezést szeretne bemutatni. A jó Isten adja, hogy ezen rovatunk bőséges és kifogyhatatlan legyen!
Szolnok a képzőművészetben című rovatunkban Szolnok várost ábrázoló festményeket, képeket szeretnénk bemutatni.
A Breviáriumban helytörténeti jelentőséggel bíró régi írásokat, dokumentumokat közölnénk, melyeket úgy ítélünk meg, méltán tarthatnak igény az Önök kitüntető érdeklődésére.
Sorsok és emberek címmel a város jelentős személyiségeinek életét szeretnénk bemutatni.
Művek és művészek rovatunkban városunkban alkotó, vagy városunkhoz kötődő művészeknek és műveiknek szeretnénk nyilvánosságot biztosítani.
Hírmondó rovatunkban jelentősebb eseményekről adunk hírt, s igyekszünk ezeket kommentálni.
Hitélet rovatunkban városunk egyházainak sokszor nehéz és küzdelmes értékmegőrző munkájára szeretnénk a figyelmet ráirányítani.
A Kapaszkodóban idézeteket, lelki útravalókat szeretnénk adni e bonyolult, zavaros korban az út- és értékkeresőknek.
A Kitekintőben a városhoz kapcsolódó példát vagy erőtadó kezdeményezéseket, testvérvárosi eseményeket szeretnénk bemutatni.
Kapcsolat felvétel, olvasói levelek: az Önök leveleit, észrevételeit közölnénk.
Ez lenne a terv. Hibáinkkal és gyengeségeinkkel kérjük, legyenek elnézőek, mert jó szándékunk nagy, de erőnk és lehetőségünk kevés. Munkánk célja és reménye a változtatás, városunk sorsának jobbra fordítása. Városunk sorsát a városvezetés nem tudja megoldani mindaddig, míg mi nem válunk a város múltját ismerő és erős identitással rendelkező polgárokká. Nélkülünk a lehetőségből nem lesz valóság. A város fejlesztése csak velünk, civilekkel lehetséges. Bármennyire le akartak szoktatni minket a részvételről, nélkülünk nem megy. Ezt ma nekünk meg kell tanulni, hogy holnap a mindenkori vezetésnek is megtaníthassuk. |